Gyurgyalag
Színpompás madár. Telefondrótokon, száraz ágakon ül innen indul nyilalló repüléssel az arra szálló rovarok után. Telepesen fészkel, nálunk a Tisza meredek partfalában költ. A löszfalban akár 2 méter mély vízszintes alagutat fúrnak, ennek végén van a költõüreg. A 6-7 tojásból 20-22 nap alatt kelnek ki a fiókák. Háromhetes korukban már a kijáratnál leselkednek, egy héttel késõbb elhagyják az üreget. Tápláléka elsõsorban fullánkos rovarok, darazsak, poszméhek, de lepkéket, szitakötõket, bogarakat és legyeket is fog. Röptében zsákmányol.
Fácán
Erdeink, mezeink csodálatos és változatos színezetû madárfaja a Kaukázus, Káspi - és Aral-tó vidékérõl származik. Több ezer évvel ezelõtt felfigyeltek szépségére, konyhamûvészeti értékeire is, a görögök hozták be hazájukba a Kaukázus vidékérõl, tõlük a rómaiak vették át udvaraik díszeként, majd telepítették a megszállt területekre tovább, Nyugat- és Észak- Nyugat Európába, de még Angliába is. Európába a középkortól kezdve számtalan helyre telepítettek fácánt, a távol-keleti alfajokat is, így ma már öreg földrészünkön tiszta törzstenyészetekrõl nem lehet beszélni. Európában több alfaja él: a közönséges fácán (Ph.c.colchicus), amelynek nincs fehér nyakörve, nyaka zöldes ibolyaszínû, a hastájéka barna, farka zöldes-sárga. A fácán élettere az alföldtõl a 4-500 méteres tengerszint feletti magasságig terjed Európában, de a melegebb távol-keleti hegyekben a felett is szép számmal elõfordulnak. A ligeterdõket kedveli, a cserjések környékét, ahol nádas, sásos terület, s ivóvíz található. A zárt, összefüggõ erdõket kerüli, de amelyek közelében mezõgazdasági mûvelésû területek találhatók, a kedvelt tartózkodási helyei.
Gólyahír
Jellemzõk: Évelõ, rövid, sokfejû gyöktörzses, felálló vagy felemelkedõ szárú, 15-60 cm magas növény, bojtosan álló, sûrû gyökérzettel. Csöves szára tövén rendszerint pirosas, kopasz, felsõ részében ágas. Tõlevelei hosszú nyelûek, az alsó szárlevelek rövid nyelesek, a felsõk ülõk, valamennyien vese- vagy kerekded-szív alakúak, többnyire hegyes fogasak. A levelek sötétzöldek, kopaszak, fényesek. Sárga virágai 3.5-4.5 cm átmérõjûek, öttagúak. Sziromlevelei nincsenek, mert a sziromlevélnek látszó sárga virágtakaró-levelek tulajdonképpen a hiányzó sziromlevelek szerepét átvevõ, megnõtt, színes csészelevelek. Ezek száma 5 vagy több, sötétsárga színûek, alul zöldesek, 12-18 mm hosszúak. Porzója, termõje nagy számú. Termése sugarasan álló résztermésekbõl (tüszõkbõl) összetett terméscsoport.
Virágzás: Április-május.
Méret: 15-60cm
Élõhely: Gyakori az egész országban mocsár- és lápréteken, liget- és láperdõkben, patakok, vízfolyások mentén, nedves, magas talajvízû helyeken.
Csőszcincér
Meleg júliusi napokon, késo délután vagy alkonyattájt gyakran kerülhet a szemünk elé ez a nagy termetu, tetszetos külseju bogár. Hangos zúgással lomhán repked a fák között vagy közvetlenül a talaj felett. Leginkább a hímek kelnek szárnyra, mert így keresik meg a fatörzsek alsó részein a kéreghez lapuló vagy a fuben üldögélo nostényeket. A csoszcincér (Priorius coriarius), régebbi magyar nevén hegedülo csercincér a cincérfélék legosibb csoportjának egyik hazai képviseloje. Rokonai túlnyomórészt a trópusokon élnek, csak kevés fajuk él a mérsékelt égövben. Lárváik korhadó fák belsejében fejlodnek, és mind a lárvák mind az imágók nagy termetükkel tunnek ki. Kifejlett bogarunk a 45 millimétert is elérheti. Az 5-7 centiméteres hosszúságúra is megnövo lárva hatalmas járatokat rág a korhadó fák pudvásodó belsejében. A törzsek tövét és a vastag gyökereket kedveli a legjobban. A nostény a kéreg repedéseibe rakja a petéit. Tápnövénye elsosorban a kocsánytalan tölgy, a gyertyán, a bükk, a mogyoró, a fehér fuz. A Kárpátok magasabb régióiban a lucfenyo, a jegenyefenyo vagy az erdei fenyo törzsét is rágja. Általában csak a korhadó, beteg fákat támadja meg, erdogazdasági szempontból közömbös. Egész Európában elofordul: északon Skandináviában, kelet felé Szibériáig, és ismerjük KisÁzsiából, Irakból és Szíriából is. Nálunk a hegy- és dombvidék lombos erdeiben általánosan elterjedt. Közelebbi rokonságának három hazánkban élo képviseloje közül egyedül a csoszcincér nem védett. |
Bimbós pöfeteg
Termõtest: jellegzetesen körte alakú, 3-8 x max. 6 cm, tönkrésszel; felszíne fehéres, különbözõ nagyságú tüskékbõl álló exoperídiummal; kétrétegû perídiummal
Tráma,termõréteg: a termõtest belsejében
Hús: az exoperídium nem tömörülõ tüskékbõl áll; az endoperídium éretten barna, a lehulló tüskék után hálózatos; a gleba éretlenül fehér, késõbb sárgásolív, majd barna, a meddõ tönkrészben sokáig fehér marad, a spórák érésekor a termõtest csúcsán lyuk keletkezik, itt "pöfögnek" ki a spórák
Termõhely és idõ: mindenféle erdõben, erdõszélen, parkokban, sokszor csoportosan júliustól októberig, elterjedt, gyakori
Spóra: spp. barna, sp. 4-4,5 ¾m, gömb alakú, szemcsés
Megjegyzések: fiatalon, míg a gleba fehér, addig ehetõ, ízletes. A jellegzetes izolált tüskés exoperídium és a színe miatt a sötétebb, piramisszerûen összeálló tüskés Lycoperdon molle és Lycoperdon umbrinum fajokkal téveszthetõ össze.
Csiga
"Lassú vagy mint a csiga" tartja a közmondás. Bizony okkal, mert a csigák nem tudnának részt venni semmiféle gyorsasági versenyben. Talán azt gondolják magukban, hogy "lassan járj, tovább érsz" és mit sem törõdve a körülöttük rohanó világgal saját tempójukban folytatják útjukat. A csigák a puhatestûek csoportjába tartoznak. Egyik legismertebb és legpompásabb képviselõjük az éti csiga. Mindenütt találkozhatsz vele, erdõkben, mezõkön, kertekben az utak mentén. A csigák saját maguk készítette kis ösvényen közlekednek. Biztosan észrevetted már, ha egy csiga útját figyelted, hogy a nyomában, fehér, nyálkás nyom marad. Menet közben a csiga talpmirigyeibõl meszes, sûrû váladékot bocsát ki, ami hamar megszilárdul, és ezen halad tovább. Az éti csiga fején három pár tapogató van, legfelül egy pár nagyon hosszú, lejjebb egy pár kisebb és végül harmadik párként két ajaklebeny. A legfelsõ nagy tapogatók gömbös végén van a szeme. A tapogatók nagyon érzékenyek, ha hozzájuk érsz rögtön visszahúzódnak. A csigák erõs, reszelõnyelvükkel ragadják meg és morzsolják szét kedvenc csemegéjüket, a friss növényeket, hajtásokat. Õsszel beássák magukat az avarba, és házukat erõs mészkupakkal zárják be. Körülbelül hat hónapig marad a jól elzárt csigaház belsejében, de ez alatt az idõ alatt nem szünetel légzése és szívmûködése. Az tavaszi meleg újra felébreszti, és elõcsalja a csigát rejtekhelyérõl, és lassú kis barátunk torkig lakhat a friss fûbõl és zsenge hajtásokból. Petéjüket kis lyukakban helyezik el a földbe. Õk maguk készítik a "csigabölcsõt", testük mellsõ részét a csigaházból ameddig csak bírják kinyújtva benyomják a nedves, puha földbe, és a 3-4 cm mély lyukacskák fölé helyezkedve, a csigaház védelme alatt 1-2 nap alatt elhelyezik 60-80 darab tojásukat. A "csigatojás" a pete, piciny 3 milliméteres fehér, gömböcske, és mészkristályokkal telített szilárd héj borítja. Azután gondosan betemetik a kis gödröket, és olyan ügyesen elsimítják talpukkal a talajszintet, hogy fészküket csak közvetlenül a peték lerakása után találhatjuk meg, amikor még esetleg feltûnhet a talaj felbolygatásának friss nyoma. Szinte egész Európa szerte kedvenc csemege az éti csiga. Olaszországban, Franciaországban, Svájcban a csigarecepteknek se szeri, se száma, izmos talpát fogyasszák nyersen citrommal és megfõzve is különbözõ módon fûszerezve. Magyarországon az éti csiga védett állat. A szép házzal büszkélkedõ márványozott csiga nálunk elsõsorban a Duna ártéri erdeiben található meg. Esõ után tömegesen találkozhatunk vele. Ugyan olyan szokásai vannak, mint az éti csigának. A márványozott csiga nem védett, mint rokona az éti csiga, de ugyanúgy megérdemli, hogy vigyázzunk rá! |